7. fejezet

Együtt

Másnap nagyon izgatottan keltem. Fél 10-kor már meg is reggeliztem. Alan és Heloise is igazán jókedvű volt, még apám is. Ennek külön örültem. Reggeli után átöltöztem a kedvenc fehér alapon kék virágokkal borított pamut ruhámba. Aztán bementem Geraldine-hoz a konyhába.

- Mi lesz ma az ebéd?- kérdeztem Geraldine-t kíváncsian.

- A szokásos szombati menü kisasszony.- felelte.

- Nem lehetne most a kordonbleu helyett valami más főételnek?- érdeklődtem.

- Mit szeretne?- kérdezett vissza.

- Mondjuk sertéstarját párolt zöldséggel és besamell mártással.- válaszoltam azonnal.

- Rendben, megoldható. - mondta Geraldine kedvesen. Még ő is jókedélyű volt.

- Ma Nathaniel is velünk ebédel tudja...és szeretném, ha olyan lenne, amit ő nagyon szeret.- magyaráztam meg az előbbi kérésemet.

- Értem. Akkor azért öltözött fel ilyen csinosan a kisasszony.- szólalt meg fél mosollyal. Vigyorogva bólintottam.

- Köszönöm, hogy teljesíti a kérésemet.- mondtam végül, majd kisétáltam a helységből. A nappaliban Alan mellé ültem.

- Alan, szerinted mennyire van jó kedvében apu?- kérdeztem.

- Eléggé, azt hiszem. Tegnap este kapott egy levelet, amiben megírták neki, hogy hamarosan egy nagyobb összeget kap a katonai szolgálataiért.- felelte Alan.

- Ez remek! Akkor ma nem lesz vita, ugye?- szegeztem neki egy másik kérdésem.

- Kétlem. Hacsak valami nem üt ki nagyon rosszul.- válaszolt.

- Mondjuk Geraldine elsózza a levest?- viccelődtem. Felnevetett.

- Mondjuk. De persze tudod, hogy nem ilyen dologra gondoltam.- mondta mosolyogva. Visszamosolyogtam. Heloise lépett be a nappaliba.

- Prue, gyere tanuljunk egy kicsit.- szólt.

- Rendben. De most légyszi valami művészi dolgot.- kérleltem.

- Majd meglátom.- válaszolt kimérten. Persze tudtam, hogy enged a kérésemnek.

Csókot váltott Alan-nel és a nyomomba besétált a szobámba. Ma a romantikáról volt szó, mint irodalmi stílusirányzat. Érdekesnek találtam az anyagot és csak úgy repült az idő. Fél 2-kor befejeztük a tanulást és segítettem Geraldine-nak megteríteni az asztalt. Kettő óra előtt 5 perccel érkezett meg Nathaniel, én nyitottam ajtót. Üdvözlésképp megcsókoltuk egymást, majd kéz a kézben beandalogtunk a nappaliba. Apám éppen újságot olvasott. Megköszörültem a torkomat.

- Apa, megérkezett Nathaniel.- szólaltam meg. Apám felállt.

- Üdvözlöm uram! Köszönöm a meghívást.- kezdte udvariasan Nat. Kezet ráztak ampámmal.

- Örvendek!- mondta kurtán apám. Én kérlelve ránéztem, hogy viselkedjen kedvesen, erre ő komoran, de biccentett.

- Gyere üljünk le az étkező asztalhoz.- vontam magam után Nathanielt. Alan, Anya és Heloise már ott ült.

- Szervusz Nathaniel! Örülök, hogy újra látlak.- üdvözölte lelkes kézfogással Alan.

- Szervusz Alan! Én is örülök.- mondta Nat. Az ebéd alatt nem igen szóltunk egymáshoz, csupán annyi volt az asztal körüli társalgás, hogy dicsértük az ételt. Majd ebéd után mindannyian leültünk a nappaliba beszélgetni. Nathaniel elmesélte, hogy a Harward-ra járt egyetemre, de nem tud itt elhelyezkedni, viszont a nagyszülei miatt nem akar elköltözni, ezért most éppen egy műhelyben dolgozik. Apámat láthatóan lenyűgözte mindaz, amit Nathaniel-től hallott, mivel neki az ész és a rátermettség volt a legfontosabb az életben. Így már nyugodt voltam afelől, hogy engedélyezi az esküvőnket. Néhány óra elteltével mindenki szétszéledt, mi kiültünk a teraszra Alan és Heloise kíséretében.

- Örülök, hogy sikerült végre Lewis-t is jobb belátásra bírni.- kezdte a társalgást Alan.

- Igen, én is. Annyival könyebb így.- mondtam megkönnyebbülten.

- Nos, akkor a kettős esküvő mikor lesz?- kérdezte Heloise cinkosan.

- Mondjuk ma van április 27-e. Egy hónap múlva megfelel?- kérdeztem vidáman.

- Szerintem annyi idő alatt mindent el tudunk intézni.- válaszolt Alan.

- Nathaniel, te mit gondolsz?- kérdezte Alan.

- Remek lesz.- szólt vidoran.

- És mikor kapjuk meg a jeggyűrűnket?- kérdeztem. A két szerelmes férfi megszeppent. Egymásra néztek, majd Alan bökött egyet Nathaniel-en és besétáltak a házba.

- Van egy tippem, hogy hová mehettek.- szólt kuncogva Heloise.

- Nekem is.- kontráztam rá. Pár perc múlva visszatértek, de nem láttam náluk semmit.

- Prue, eljönnél velem a rózsa lugashoz?- kérdezte izgatottan Nat.

- Hogyne, de minek?- kérdeztem. Persze tudtam, hogy mit szeretne. Gondolom, Alan majd szintén elviszi Heloise-t a kedvenc virágához, ami neki az orgona volt.

- Mikor odaértünk a rózsaszín rózsák mellé, Nathaniel háttal fordult nekem és letépett egy szépet közülük, majd letérdelt és felém nyújtotta.

- Prudence Shineel hozzám jössz feleségül?- tette fel a kérdést ünnepélyesen.

- Igen, örömmel.- fogadtam el a rózsát, aminek a szirmai között ott csillogott a gyűrűm.

- Nekem kell felhúzni?- kérdeztem mosolyogva.

- Majd én.- szólt Nat és kivette a szirmok közül a 4 apró kővel díszített gyűrűt. Felhúzta az ujjamra, majd szorosan átölelt, és én a fülébe súgtam a legfontosabb kérdést, ami két szerelmes pár között felmerülhet.

- Ugye mindig szeretni fogsz engem?- kérdeztem alig hallhatóan. Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Nem tudom. De ezt tervezem és mindent meg fogok tenni azért, hogy így legyen. -válaszolt. Ez nekem többet ért, mint bármely más szerelmi vallomás. Megcsókolt és tudtam ez a csók a pecsétje annak, amit mondott. Mi már összetartozunk és ez eufórikus boldogsággal töltött el. Végül kézen fogva visszasétáltunk a teraszhoz, ahol Alan és Heloise is ugyanolyan boldogan mosolygott, mint mi. Amikor ismét leültünk a fonott székekbe büszkén mutattuk egymásnak Heloise-sal a jegygyűrűinket. Az övében is 4 apró kövecske csillogott, csak az enyém zöld, az övé kék színű volt. Ismét furdalt a kíváncsiság, így feltettem a kérdést.

- Milyen kövek ezek a gyűrűinkben?- kérdeztem Alan-t.

- A tiedben amazonit van, Heloise-ban pedig lapis lazuli. Nem szokványos jeggyűrűk, mert ezek nem drágakövek, hanem ásványok.- felelte Alan.

-Értem. És miért pont ezeket a színeket választottátok.- érdeklődtem tovább.

- Mert Nathaniel-nek zöld a szeme, nekem pedig kék. Ilyen egyszerű.- mondta könnyedén Alan.

- És miért 4 darab kövecske van bennük?- kérdezte Heloise.

-Mert négyen esküszünk együtt.- mondta Nathaniel.

- És ki vette a gyűrűket?- kérdeztem ismét én. Összenézett a két vőlegény.

- Én vettem, de Nathaniel ötlete volt, hogy ásványok legyenek benne, mert tudtuk, hogy mindketten szeretitek őket.- válaszolt Alan. Bólintottunk mindketten.

- Azt hiszem itt az ideje egy kis női csevejnek. Fiúk, nem baj, ha magatokra hagyunk titeket?- kérdeztem. Ők pedig sokatmondó pillantást vetettek egymásra majd rázták a fejüket, hogy nem probléma. Heloise szobájába mentünk. Leültem az ágy szélére, Heloise is így tett.

- Na, mesélj mit mondott? Mit kérdezett, amikor megkérte a kezedet?- kezdtem bele.

- A szokásosat...tudod....- mondta.

- Persze, persze. De utána...vagy te mit mondtál?- vágtam közbe.

- Hát, megkérdeztem, hogy szeretni fog-e mindig.- válaszolta Heloise.

- És mit mondott? Ne csigázz.- faggattam tovább.

- Hogy eddig ez volt a terve és hogy nem lesz nehéz szerinte megvalósítani.- mondta boldogan visszamelékezve.

- Nekem is hasonló szavakat használt.- reagáltam.

-És mond, te nem félsz az esküvő utáni estétől?- kérdezte kissé elpirulva.

- De igen, egy kicsit. Bár tudom, hogy jó lesz, mert nagyon figyelmes és annyira gyengéd.- feleltem, kicsit én is zavarba jöttem.

- Alan is nagyon odafigyel rám, olyan édes.- mondta Heloise ellágyulva. Mindketten felsóhajtottunk.

- És te mit fogsz felvenni arra az estére?- kíváncsiskodtam.

-Nem tudom. Talán azt a csipkés hálóruhát, amit tőled kaptam egyszer, azt a halványlilát...emlékszel még arra?- válaszolt.

- Igen, tudom melyik. Abban nagyon csábító leszel. Én is csipkéset veszek, de szerintem én a pirosat...- mondtam és már nagyon vártam azt a napot.

- Tudod mit, szerintem meg fognak vadulni tőlünk.- reagált izgatottan. Felnevettünk.

- Szerintem menjünk még ki a fiúkhoz.- ajánlottam fel. Bólintott. A folyosón odasúgtam Heloise-nak:- Kicsit hallgatózzunk.- rám mosolygott és lábujjhegyen tovább mentünk, majd a teraszra néző ablak előtt megálltunk.

-....te hogy bírod ki, hogy ne vetkőztesd le azonnal? Ő is olyan csábító, akárcsak Prue.- hallottam Nat hangját. Kuncogtam egyet halkan, Heloise is visszafojtottan nevetett.

- Uralkodom magamon. Elvégre úri ember vagyok és neked is úgy kell viselkedned. Tudom Prue se könnyíti meg a dolgodat...- kicsit felnevetett.

- Igazad lehet. De talán egy hónapot már kibírok, ha több, mint 1 évig tudtam rá várni most már ez hamar eltelik. Addig is bármi mást csinálhatunk, csak éppen ruhában.

- Azért csak óvatosan Nat. Ha Prue egyszer beindul, akkor nincs az a férfi, aki megállítsa. Jut eszembe szerintem nézzük meg, hogy mit csinálnak a lányok.- szólt Alan. Mi gyorsan visszalopakodtunk a folyosóra és kicsit hangosabb léptekkel elindultunk a terasz felé, így pont a szoba közepén találkoztunk össze a félhomályban.

- Nocsak, a hölgyek is ránk voltak kíváncsiak?- érdeklődött Alan. Mi felnevettünk.

- Bizony, nehéz kibírni nélkületek.- feleltem.

- Szerintem jobb, ha indulok haza. Hamarosan találkozunk egyetlen mennyasszonyom.- mondta Nat és szenvedélyesen megcsókolt, annyira hogy még a testem is beleremegett, megérezte és vágyakozva morgott egyet, majd elengedett.

- Jó éjszakát Pillangó kisasszony! Szervusztok!- köszönt el.

- Jóéjt Nathaniel!- búcsúzott egyszerre Alan és Heloise.

- Na, azt hiszem én most megyek aludni. Reggel találkozunk.- búcsúztam tőlük én is.

- Szervusz Prue!- köszönt Alan.

- Szép álmokat kicsi Pillangó!- búcsúzott Heloise.

EGY HÓNAP MÚLVA....

Korán keltem. Ma volt a NAGY NAP. Már nagyon vártam! Kipattantam az ágyból, elmentem zuhanyzni és hajat mosni, miután végeztem kimentem a konyhába valami ennivalót készíteni, mivel 7 óra is alig múlt el, így még senki nem volt ébren a házban, legalábbis nekem úgy tűnt. Reggeli után behallgatóztam Heloise-hoz, hallottam, hogy ő is felébredt, így bekopogtam.

- Ki vagy?- kérdezte.

- Prue.- feleltem.

- Gyere csak be!- szólt. Benyitottam. Láttam, hogy a mennyasszonyi ruhája ki van készítve és éppen a haját próbálgatja.

- Szerinted hogyan állna jól a hajam?- kérdezte.

- Nekem minden hogyan tetszik. Úgy legyen, ahogy neked kényelmes.- válaszoltam.

- Egyébként anya megcsinálja neked is, tegnap kérdezte, hogy milyet szeretnél, én mondtam, hogy kérdezzen téged. Gondolom elfelejtette.- mondtam.

- Mindegy, megoldom.- felelte.

- Szó sem lehet róla. Majd anya megcsinálja, egyszer van esküvője az ember lányának. Megyek és megkeresem.- azzal kiléptem az ajtón és pár perc múlva visszatértem anya kíséretében.

- Heloise drágám, milyen frizurát szeretnél?- érdeklődött kedvesen anya.

- Nekem egy egyszerű konty elég lesz.- felelte Heloise.

-Biztos? Nem szeretnél nagy loknikat, mint Prue?- faggatta tovább anya.

- Nem. Nekem megfelel a konty.- válaszolta Heloise.

- Rendben, ahogy szeretnéd.- ezzel hozzákezdett Heloise frizurájának. 15 perc múlva végzett is, így magunkra hagyott minket, én átmentem a szobámba öltözni, majd fehérneműbe átszaladtam Heloise-hoz.

- Nem láttad a harisnyatartómat, szerintem nálad hagytam.- szóltam hozzá.

-Nem.- felelt. Lehajoltam a asztal alá.

- Ah, megvan.- egyenesedtem fel.

- De szépek ezek a kis virágok a hajadban.- dícsértem meg Heloise-t.

- Nekem is tetszik. Alan, már téged is látni szeretne, de mondtam neki, hogy várjon türelemmel.- mondta csevegő hangon Heloise.

- Képzelem...Nathaniel is nagyon izgatott már.- válaszoltam.

- Ezek a férfiak...- rázta a fejét mosolyogva. Kuncogtam egyet.

- El se merem hinni, ma esküszünk.- mondtam izgatottan.

- Szerintem nézzünk ki a két vőlegény jelölthöz, aztán jöjjünk hamar öltözni.- javasoltam. Mosolygva bólintott, így két rózsaszín köntösbe kisétáltunk a nappaliba.

- Ma megnősülök...én. Megnősülök.- révedt maga elé furcsa arccal a kanapén Alan.

- Heloise! A vőlegényed megkergült az utolsó napon, szerintem cseréld le.- mondtam csipkelődve. Heloise értette a poént és rákontrázott.

- No, szép. Jobb is, hogy még időben kiderült különben mit kezdtem volna egy hibbant emberrel?!- reagált irónikusan és közbe vigyorgott.

- Mi van itt kérem összeesküvés?- kérdezte felocsúdva Alan, persze mosollyal az arcán.

- Dehogyis.Csak mostantól nem ihatsz több vizet elveszi az eszedet.- feleltem nevetve.

- Nézzenek oda, kisasszony! De megeredt a nyelve, szólok Nathaniel-nek hátha ő kordába tudja tartani.- szállt be a viccelődésbe Alan.

- Micsoda gondolat drága bátyuskám?!- affektáltam mosolyogva.

- Alan, kérlek öltözz át! Fél óra múlva a templomban kell lenned és még előtte el kell menned Nathanielért.- kérte Heloise.

- Ilyet! Még nem is a feleségem, de máris kiadja az ukázt.- rázta a fejét Alan.

- Ugyan édesem!- bújt hozzá Heloise.

- Rendben, megyek készülődni. Jól viselkedj kicsi Prue!- szólt hozzám még utoljára.

- Igenis drága bátyus!- vigyorogtam rá.

- Gyere Prue, mi is öltözzünk.- kért engem Heloise. Követtem.

Pár perc múlva felöltözve méregettük magunkat és egymást a tükör előtt.

- Gyönyörűek vagyunk mindketten. Ezt minden szerénytelenség nélkül mondhatom.- dícsértem meg magunkat.

- Ezzel egyet értek. Nos, várnak a leendő férjeink, menjünk.- mondta Heloise és elindult az ajtó felé, én pedig suhantam a nyomában.

A szertartás csendes volt, igazán családias. Csak mi voltunk és a négy tanu, vagyis apa, anya és Nathaniel nagyszülei. Az esküvő után Alan és Heloise ugyanabban a szállodában szállt meg, amiben mi. Nagyon szép hely volt, inkább panziónak mondanám, mint szállodának a természet lágy ölén, körülbelül egy órányira a várostól. A folyosón elköszöntünk egymástól és Alanék az ötös szobába nyitottak be, mi pedig a nyolcasba. Az inas utánunk hozta a bőröndjeinket, bár csak három napig maradtunk, úgy tele voltunk pakolva, mintha két hétre jöttünk volna. Miután magunkra maradtunk Nathaniel elment zuhanyozni én pedig a szomszédos szobából nyíló másik fürdőbe belefeküdtem egy kád vízbe, nagyon jól esett. Majd a piros, csipkés hálóruhámba kisétáltam az erkélyre, gyönyörű szép volt a naplemente. Nathaniel lépteit hallottam, mögém állt és átkarolta a derekamat. Tudtam, hogy nem sokáig gyönyörködhetem a kilátásba, mert hamarosan beindul...így jobbnak láttam magam után vonni a franciaágyra. Csak egy kis éjjeli lámpa égett, félhomályban minden sokkal izgalmasabb volt...Felgyorsult a légzésünk, ajkaink egymást keresték, és amikor rátaláltak a másikéra mágnesként zárultak össze. Hosszú percekig csókolóztunk és először éreztem, hogy a nyelvünk is összeér, eddig soha nem mert engem ilyen bensőségesen csókolni. Bizsergett minden tagom és biztos vagyok benne, hogy szinte égetett a bőröm, olyan forró voltam a vágytól. Lejjebb haladt, de ajkával továbbra is érintette a bőrömet, az államat csókolta, majd nyakamat, a vállamat, a mellkasomat, a hasamat...fantasztikus élmény volt belemerülni az élet eme apró, de annál mámorosabb darabkájába..!

VÉGE